Lemezhatározó: Promo

Promó, promotional
1. Olyan ingyenes kiadványtípus, melyet a DJ-k, rádiós műsorvezetők, lemezbolt tulajdonosok, médiamunkások találatak ki: pontosan azért, hogy ingyen jussanak hozzá az aktuális lemezekhez. Ma már jelentősége fokozatosan csökken, köszönhetően annak, hogy manapság már mindenki ingyen jut a zenékhez...
2. Kis példányszámban kiadott, limitált - és így szinte beszerezhetetlen - CD vagy vinyl/bakelit, melyen általában ritka, máshol  ki nem adott felvételeket helyeznek el, annak érdekében, hogy az adott együttest, kiadót, stílust kedvelő gyűjtők, sosem mondhassák azt ki: "Teljes a gyűjteményem!"

 

Bővebb - és komolyabb - kifejtés:
A promóciós kiadványok nagyon változatos formában jelentek meg a zeneipar eddigi történetében. Alapvető céljuk: az adott zenekar, lemez előzetes beharangozása, eljuttatása a média prominens személyeihez, rádiókhoz, TV csatornákhoz, nagy disztribúciós láncokhoz, illetve az ehhez a célhoz kapcsolódó célzott marketing.
Én magam "igazi" promólemeznek tartom azokat, melyek:

• lehetőleg önálló katalógus-számmal rendelkeznek
• a kereskedelmi forgalomba kerülő kiadványtól eltérő tartalommal, dalokkal, verziókkal jelentek meg
• esetleg a borítójuk, dizájnjuk is egyedi

Ha ez a három jellemző igaz egy promóra, az a gyűjtők álmainak netovábbját jelenti, pl.:

• 10 Years Of Zoth Ommog - Special Anniversary Mixes

 

Vannak olyan promók, ahol a fenti ismérvek valamelyike hiányzik, mondjuk a később kiadásra kerülő album számlistájával megegyezik a tartalom, de eltérő katalógus-számmal rendelkezik a lemez.

 

Erre példa:

• Melotron - Der Blaue Planet (CD ZOT 240): a "rendes" kiadvány
• Melotron - Der Blaue Planet (CD ZOT 240P): a promó változat, eltérő katalogus szám, illetve a bookleten, valamint a CD-re nyomva a "Promotional use only" szöveg, de a lemez teljesen ugyanazt tartalmazza, mint a "párja".

 

De olyan is van, amikor a "gyémántok" rejtőzködnek. Például a Depeche Mode számtalan ritkasága közül az egyik a gyűjtők között a DJ BONG 15 "kódnévre" hallgat. A borítója, a 7"-es lemez "címkéje" teljesen ugyanolyan, mint a normál kislemezé, de egy máshol nem elérhető Behind The Wheel remixet tartalmaz.
Érdekes megoldás - volt a 90-es években leginkább - hogy a kereskedelmi forgalomba kerülő lemezeket "alakítják át" a kiadók, promókiadvánnyá:

• A "Promotional use only" szöveget tartalmazó bélyegzővel lepecsételt booklettel
• A vonalkód - például kilyukkasztással történő - olvashatatlanná  tételével. Ezen cut-out módszernek nevezett eljárásről itt lehet bővebben olvasni.
• A kereskedelmi forgalomba került CD, papír borítékba (paper slipcase) elhelyezve

Ez utóbbira egy példa:

 

 

• Klinik - Stitch: A CD teljesen ugyanaz, mint ami a boltokba került, mindössze egy fekete karton slipcase-be, tokba került bele.

A CD eladások csökkenésével a promóciós kiadványok is érdekes átalakuláson mentek át.
Amíg a hőskorban ezek a kiadványok is gyártással készültek, azaz mesterpéldány alapján, gyárban "készített" bakelit/vinyl kiadványok voltak, addig a 90-es évek végétől megjelentek a CD-R formátumban "előállított" promók. Ezek néha, néhány tíz, néhány száz példányban készültek csak még az olyan óriások esetében is, mint a Depeche Mode. Néha a CD-t nem is feliratozzák, mindössze a CD tokba elhelyezett lap tartalmazza a lemezre vonatkozó legfontosabb információkat.

 

Manapság pedig már egyre jellemzőbb, hogy a promóciós szándékkal terjeszteni kívánt dalok, mp3 formátumban jutnak el a célcsoporthoz, akik persze már jóval előbb, - kis túlzással - a stúdióban történő felvétel után percekkel, már le is tölthetik az adott alkotást...

 



Fülbemászó 6.: Suicide Commando - Hellraiser (Psychopath 01-Version)

Kevés olyan EBM/industrial együttes van, amely a 80-as évek vége óta aktív és még mindig képes "megmozgatni" az alternatív elektronikus zene kedvelőit.
Az egyszemélyes, belga Suicide Commando ilyen. Johan Van Roy 1988-ban adta ki első albumát a legendás ZNS Tapes kiadó segítségével. (A ZNS Tapes kiadó belinkelt honlapját érdemes meglátogatni, mert szinte az összes kiadvány legálisan letölthető!) Alapvetően a korai munkák minimalista EBM-ként határozhatóak meg: a Klinik nyomdokain, talán annál zajosabb megoldással, koncepcióval.
A Suicide Commando Electronic Body Music területtől a 2000-ben megjelent Mindstrip albummal, konkrétan a Hellraiser kislemezzel, track-kel vett rövid, de egyértelmű búcsút.

Ez a dal már egyértelműen jelzi, hogy a Suicide Commando a dark electro, hellektro sőt, a Techno Body Music felségterület meghódítására indult.
Személy szerint nekem nagyon hiányzik a "régi" Suicide Commando, de a Hellraiser  - váltás ide, váltás oda - egy tökéletes alkotás. Sokaknak a Hellraiser VNV Nation remixe a kedvence, de nekem a kislemezen és az albumon is megjelent Psychopath 01-Version az etalon. Azért tartom fontos mérföldkőnek a Suicide Commando diszkográfiájában, mert nagyon jól ötvözi a korábbi minimalista törekvéseket (egyszerű felépítésű, de hatásos vezető dallam) az új dark electro-s jellemzőkkel (tempó, ritmusszekció).

Linkek:

• Suicide Commando - Discogs
• Suicide Commando - hivatalos honlap

Évzáró 2010

1990-ben azt gondoltam, Claus Larsen egy félisten aki a világ összes problémáját megoldja.
2000-ben azt gondoltam, Claus Larsen a világ legjobb zenésze aki az engem is érdeklő problémákról zenél.
2010-ben azt mondhatom, Claus Larsen a barátom, akit ugyanazok a kérdések foglalkoztatják, mint engem, csak éppen ő a színpadon, a zenéje segítségével képes a gondolatait hatásosabban kifejezni.

Eredetileg azt terveztem, hogy lesz egy 2010-es évet értékelő bejegyzésem. De aztán átgondolva rájöttem, hogy:

• ebben az évben az október 16-i koncert olyan mértékben fontos és emlékezetes volt számomra, hogy nincs értelme XY lemez megjelenéséről, Z kiadó fontosabb lépéseiről elmélkednem
• a blog igazán szeptemberben indult el, így nincs még egy teljes év mögötte.

Ezért ezen - évet értékelő írás - utoljára még visszaemlékezne a 2010. október 16-i koncertre, annak előzményeire, körülményeire.

Tudom, hogy elcsépelt közhely, de Claus Larsenben egy nagyon közvetlen embert ismerhettem meg, aki a megérkezése után már azonnal azon igyekezett, hogy minél jobb koncertet tudjon adni másnap este.
Kifejezetten kérte, hogy ne szervezzünk külön programot neki, mert pihenni szeretne a koncert előtti estén, de végül egy nagyon rövid városlátogatásra sikerült rávenni, illetve egy vacsora még belefért az esti programba.
Teljesen tisztában volt/van a státuszával, így amikor az FLA az esti koncert előkészületei során újabb és újabb kérésekkel állt elő, konstruktív hozzáállást tanúsított, minden változtatásban partner volt, mivel ő "csak" egy "follow-up" fellépő volt.
Sztárallűrjei egyáltalán nem voltak és még a koncert előtt többször is elmondta, hogy ilyen fogadtatásban, ilyen vendégszerető közeghez még nem volt szerencséje.

Mindent összevetve nekem a 2010-es év zenei eseményei közül a Leæther Strip koncert kimagaslott!

Annak érdekében, hogy némi "hozzáadott érték" is megjelenjen ebben a cikkben és ne csak a szentimentális visszaemlékezés, így néhány friss, csak itt publikált információ Claus Larsentől:

• 2011 első feladataként befejezi az Electro Punks Unite címre hallgató Klutae albumot. 50%-os készültségben van jelenleg a nagylemez. Claus a Chemnitzben megtartott Dark Storm fesztiválon elő is adta a címadó dalt.
• A Klutae album után a Retention sorozat 4. részéhez lát hozzá, mely az Underneath The Laughter albumot fogja tartalmazni, illetve a már szokásos módon néhány dalt újra fel is vesz. Elképzelhető, hogy egy-két új szerzemény is rákerül a dupla CD-re.
• Az első hírként már említett Klutae album egyébként nagy eséllyel az utolsó is lesz (legalábbis egy időre) és a szinti-pop irányába kacsingat!! Ez jelentheti azt is, hogy a következő Leæther Strip albumok a One Nine Eight Two bónuszlemezen található alkotásokhoz hasonló dalokat is fognak tartalmazni, de az is lehet, hogy egy új side-project indul el ezen az ösvényen. Ezt még nem döntötte el.
• Szeretne 2011-ben is fellépni hazánkban illetve más közép- és kelet-európai országokban is.

Reméljük minden terve - így az újabb budapesti koncert is -  teljesül a 2011-es évben!

Zombie Girl - Back From The Dead

Tegye fel a kezét, aki egy szuszra fel tudja sorolni az Icon of Coil-ból képződött side- és utódprojekteket!
Hmmm? Nincs bátor jelentkező?
Aki esetleg még gyakorolná a mutatványt (nem egy egyszerű dolog) az mindenképpen vegye fel a listára a Renee Cooper-Komor és Sebastian R. Komor által jegyzett Zombie Girlt is.
A képlet egyszerű: a Techno Body Music manapság új divatos hullámain kell egy kicsit vitorlázni, de Client-es vokállal és gyengédebb electro alapokkal kell lágyítani az összképet.
4 eredeti dal és 3 remix alkotja az EP tartalmát, mely a Zombie Girl albumát van hivatva felvezetni a nagyérdeműnek.
A Creepy Crawler egy lazább CombiChrist-os hangzással kezdődik, amit megfelelően lágyít Renee "szavalós" vokálja.

A We Are The Ones úgy kezdődik, mintha egy mászkálós horror game zenei intrója lenne, aztán kibontakozik a dal szerkezete és megállapíthatjuk, hogy sokkal többet most sem kapunk, bár itt a vokál már igazán éneknek nevezhető.
A Bleeder már valóban úgy kezdődik mint egy igazi TBM track. Pumpáló ritmus mely - akár akarod, akár nem - mozgásra ösztönöz, egyszerű technos loop-pal fűszerezve és az eddig megszokott vokállal tálalva. Meg kell vallanom, hogy huzamosabb hallgatás után kicsit már idegesít ez a nyafogósnak tűnő énekhang, de 2-3 dalig simán kibírható!

Az EP slágerének mindenképpen az I Want It nevezhető, hiszen ezt promótálta legjobban a kiadó is, felkerült több válogatáslemezre is.
A zombie, vér, éhség, vágy témaköröket a 4. számra már teljesen körbejártuk, így érdemes csak a ritmusra és mozgásunkra ügyelni ekkor, filozófiai mélységet ne várjunk a szövegtől (se). Partyzás szempontjából mindenképpen telitalálat a dal!
A KMFDM sikeresen csempészi be az általa sikersen propagált rozsdás-durva crossover industrialt a Creepy Crawler alapjaiba/ra, így a kicsit nyersebb hangzást kedvelőinek mindenképpen kedves lehet ez a remix.
Az I Want It arra volt már eleve ítélve, hogy a Soman remixelje. Pörgősebb lett, fokozatosan lépnek be, jelennek meg újabb gyors sávok, kis pihenőkkel tarkítva düböröghet tovább a party!
A We Are The Ones remixe igazi club remix. Kiemelt basszus, erőteljesebb ritmus. A remix nevéhez biggyesztett IOC/Seb kicsit feszültségkeltő lehet a többi Icon Of Coil tag szemében, de rajtuk kívül szerintem ez senkit sem érdekel.

Újabb IOC utód, táncparkettre tervezett girl-power-electro hangzással, szűkre szabott tematikus mozgástérrel.

ATWEMRS: 6

MEGJEGYZÉS: A recenzió eredetileg az LD50 portálon jelent meg!


Linkek:

• Zombie Girl - MySpace

Dive vs. Diskonnekted - Frozen

Vegyél két belga elektronikus projektet! Az egyik legyen legendás, már a 80-as évek elején is aktív minimál hangzást képviselő előadó! A másik legyen friss, fiatalos lendülettel megáldott ifjú titán, aki bátran alkalmazza az alternatív színtéren kívülről jövő hatásokat is! Engedd őket össze egy stúdióban! Fűszerezd régi nagy nevek és jelenlegi népszerű bandák által készített remixekkel!
A Dive és a Diskonnekted kollaboráció eredményeként létrejött Frozen EP azonban mindenképpen a pozitív megítélés alá esik.
Mindkét előadó beadta a közösbe, amihez igazán ért: Dirk Ivens a minimalista, feszes, EBM alapokat, a Klinikailag steril vokált; Jan Dewulf a fiatalos lendületet, a techno könnyebben befogadható, táncolhatóbb dallamait, struktúráját.

Az EP címadó dala - Frozen – magán viseli ezeket a bemeneteket, megfelelő módon és arányban ötvözve őket. Amíg a Frozen-t hallgatva az lehet az érzésünk, hogy itt az alapot a Diskonnekted szolgáltatta, addig a Do You Believe It? már inkább a Dive megszokott stílusjegyeit viseli magán. Kifejezetten jót tett Dirk Ivens-nek ez az együttműködés. Vegyük például a vokált, ami jelentősen változatosabb lett mint egy "normál" Dive album esetén. Persze ne számítsunk hatalmas áriákra, de mindenképpen többet próbálkozik a hangjával.
Az EP két húzódala mindenképpen a Frozen és a Do You Believe It.

 Aki a Dive-ra jellemző minimal-electro struktúrákra vágyna, annak mindenképpen javasolt a Everything Is Fine és Dead End Street sávok részletes tanulmányozása.
Már így is jó közepesnek minősíthető anyagot kapnánk, de a java csak most jön!
Don Gordon a legendás Numb vezetője és agytrösztje mintegy több évnyi hallgatás után visszatért! Szinte semmit sem hallottunk a Numb-ról az 1998-ban megjelent Language Of Silence album és a Suspended maxi óta. Egyetlen hírfoszlány került mindössze napvilágra, miszerint Don Gordon Vietnámba (!) tette át lakhelyét és nem foglalkozik a zenével. A visszatérés első halvány jele a Frozen remixe lehet, ami elképesztően meglepő lehet azoknak akik a Numb korábbi munkásságát nyomonkövették. Olyan retro hangzású dallamot rittyentett Don Gordon a track alá, ami teljesen új értelmezést adott a nótának, de megtartva annak alapvető jegyeit, de a ridegséget inkább melankóliává változtatta. Ez tekintem én igazi remixnek és nem azt amikor - jó esetben - 1 hangsáv marad az eredeti alkotásból és a remixelő pedig minden korábbi hamvába holt ötletét beleömleszti és új saját dalt gyárt belőle...

A Leaether Strip remixről rosszat nem tudok írni... egyszerűen zseniális. Annyira hozza a 90-es évekbeli LS hangzást, hogy a Claus Larsen hívek megnyugvással fogják, hogy a dán EBM hős továbbra sem ül fel a hellelektro/techno body music népszerűvé vált vonatára.
A Do You Believe It? minden lehetőséget felkínálja, hogy egy tempós, nyomulós CombiChrist remix készüljön belőle, így éltek is a feldobott magaslabdával, nekem mégis az Inure féle Frozen jobban tetszik, ami egy kicsit szellősebb, „klubzenésebb” lett. Annál nagyobb dicséret szerintem nem kell egy bandának, hogy a második albumával a hátuk mögött már azt lehet mondani a remixeikre, hogy olyan "Inure-os".

Minőségi együttműködők, legendás remix-készítők, fantasztikus EP.

ATWEMRS: 8

MEGJEGYZÉS: A recenzió eredetileg az LD50 portálon jelent meg!


Linkek:

• Dive hivatalos honlap
• Diskonnekted hivatalos honlap

Rummelsnuff - Sender Karlshorst

EBM egy kis sanzonnal vegyítve, némi munkásmozgalmi felhanggal, kocsmadalok közé elrejtve?! Ezzel a tarka-barka stíluskavalkáddal még meg sem közelítettem azt a kaotikus állapotot, amivel a Roger Baptist által 2010-ben megjelentetett Sender Karlshorst albumon találkozhat a gyanútlan zenehallgató.
Az Out Of Line gondozásában megjelent album előtt a Rummelsnuff névvel a Claus Larsennel elkövetett duett kapcsán, valamint a Der Heizer dal révén találkoztam, ami a Yes I'm Limited V-n jelent meg.
Ezek alapján is egyértelmű volt, hogy Roger Baptist nagyon különleges, egyedi "jelenség"...
Az album "felvezetését" a kiadó menedzsmentje a Freier Fall-ra bízta, ami kétségkívül jól sikerült alkotás, de mindenképpen félrevezető lehet.


A digitális kislemez és a jól promótált videoklip formájában kiadott dal, Rammstein motívumokat fevonultatva, azt az elvárást alakíthatja ki bennünk, hogy az album további részei is az elektronikus alapokon nyugvó, kemény gitár és/vagy szintetizátor riffekre "rámorduló" vokállal ötvözött alkotások lesznek.
Nem így van...
Roger Baptist korábbi tevékenysége ugyanis garancia arra, hogy valami kifacsart, groteszk, burleszk-szerű hangulatban telik el majd az album szinte teljes egésze.

Engem az első megdöbbenés a Pumper, Boxerlied cirkuszi zenéje és a Salzig schmeckt der Wind meghallgatása után ért.

A kocsmazene meghallgatásának tarumája még el sem múlt amikor egy nagy adag sanzon formájában Nathalie érkezett, illetve néhány dal a munkásmozgalmi élet sűrűjéből (Stalinallee, Wolgastrom) .


Egyébként jellemző az albumra, hogy több dal is olyan, ami alapvetően teljesen befogadható, aztán valami olyan motívum, adalék jelenik meg benne, amitől hirtelen "furcsába fordul" a dolog.
A legjobb példa erre Mandy:

Tökéletes szinti-popnak indul a dal, ha Steve Naghavi (And One) vennél kezelésbe a művet, akkor 100%, hogy egy sikeres kislemez is lehetne belőle: a lányok olvadoznának, a fiúk meg azért ropnák rá lelkese a táncot, hogy inkább magukra irányítsák a figyelmet Steve helyett.
De Roger Baptist énekével, megjelenésével csak arra tudok/tudunk gondolni, hogy mit fog szegény Mandy-ve művelni...
Egyébként a közelgő Kino Karlshorst/Brüder DVD/CD kiadványról már itt a következő kislemez/klip, aminél szintén nem lehet eldönteni, hogy komolyan gondolja-e, vagy éppen kifugurázza az industrial zene fétisét és az EBM-ben (is) megjelenő heroizmus, bajtársiasság gondolatkörét.

Első nekifutásra egy 2-es, 3-as osztályzatra gondoltam, de - vigyázat! - néhány végighallgatás után kénytelen vagyok azt mondani, hogy szórakoztató album. Nem hiszem, hogy bekerül a 2010-es év kedvencei közé, de néhanapján tökéletes lesz arra, hogy egy kicsi komolytalanabb, könnyedebb hangulatú zenét hallgassak!

ATWEMRS: 4
Linkek:

• Rummelsnuff hivatalos honlap
• Rummelsnuff (Discogs)

Mentallo And The Fixer - Commandments For The Molecular Age

Unalmasnak tartod az alternatív elektronikus zenei színtéren is elhatalmasodó pop kliséket? Nem akarsz 4/4-re menetelni? Tele van a kábelmodemed a 130 BPM körül tobzódó Techno Body Music zenékkel? Nem akarsz több fülbemászó dallamot hallani? Azért könyörögsz magadban, hogy az ifjú electro titánok ne csak a szintiken található preset hangokkal bűvészkedjenek?

Akkor ez a Mentallo And The Fixer EP segíthet abban, hogy kitörj a már megszokott zenei mókuskerékből!

Nincs más teendőd, mint rávetni magad erre a 2007-ben megjelent az 5 számos lemezre és szakíthatsz a konvenciókkal. Minden végighallgatásnál új és új részletre bukkanhatsz a Commandments For The Molecular sávjait végighallgatva.

A texasi duó (vagy jelenleg éppen már szólóprojekt?) új anyaga az Enlightenment Through A Chemical Catalyst névre hallgató album előfutára, ami pedig - az Alfa Matrix kiadó ígérete  szerint- egy koncepcionális albumtrilógia első darabja. Már ennyi is elég információ lehet, hogy felkelthesse a projektet már ismerő és az esetleg még csak ismerkedők érdeklődését is.

Első találkozásom egyike a Mentallo And The Fixerrel a Sacrilege track volt 1994-ben. A végletekig kidolgozott zenei struktúra, a tökéletesen összesimuló hangsávok, minták rögtön kiemelték számomra az akkori dömpingből, középszerűségből a texasi duót.

A struktúra (vagy inkább annak hiánya), a számtalan hangsáv az új EP-n is központi szerepet tölt be, de itt káosz, a rendszertelenség formájában jelennek meg ezek a jellemzők.

Ez az EP nem alkalmas munka, online szörfölés közbeni háttérzenének. Erre a zenére rá kell készülni, megszüntetni minden más külső zavaró tényezőt és venni kell a fáradtságot, hogy az elejétől a végig dübörögjenek a track-ek.

Nem lesz könnyű feladat…

Mindenki érezte már azt a feszültséget az izmaiban, a csontjaiban mondjuk egy hosszú várakozás, munkahelyi megbeszélés vagy iskolai előadás során, amikor legszívesebben felugrott volna és üvöltve rohant volna minél messzebb. Ez az érzés köszön vissza az EP minden másodpercében. Minden pillanatban azt várja a hallgató, hogy: „Na, majd most… mindjárt beindul ez a szám!!” De nem… Elmosódó határok, eltűnő majd újra felbukkanó motívumok jellemzik az összes track-et. Sok minden szól egyszerre: egyes dallamok, effektek először a háttérben szólnak, szolgaian alárendelve éppen egy széttört ritmusnak, vagy a végletekig torzított vokálnak. Aztán a háttérben megbúvó motívumok lassan (vagy éppen váratlanul) előreugranak, átveszik az irányítást, felerősödnek aztán amilyen gyorsan jöttek, ugyanolyan gyorsan el is süllyednek az újabb hangkollázs-adag tonnái alatt.

A Brute Force Uploadinggal kezdődik a zsibbasztás. Még azt is mondhatnák, hogy ez az EP dancefloor slágere, hiszen a tömény majdnem 8 perces hang támadás egyes részleteire akár még táncolni is lehet a vállalkozóbb kedvű splatter-industrial rajongóknak. De az előzőekben taglalt ideges, szétszaggatott sötét lepelként ránk boruló depresszió és a háttérben megbúvó ismeretlen fenyegetés itt is meglapul.

A Brief But Violent Illness hangulatában ugyanott folytatja, ahol az előző track befejeződött. Bevágott hangmintáktól hemzseg, elég jól felidézi a Revelations 23 album időszakát, de semmiképpen sem olyan direkt, egyértelmű és könnyebben emészthető, mint mondjuk a Grim Reality.

Atmoszférikus hangzást, talán egy kis nyugalmat csempészhet a lelkünkbe az EP harmadik dala: My Fondest Drug Related Memory. Kicsit Jean-Michel Jarre-t idéző dallamfutamok követik egymást, nem annyira torzul körülöttünk a tér, amikor belesüllyedünk a hanghullámokba. Kicsit megpihenhetünk az újabb szörnyűségek előtt…

A címadó tételnek mindenképpen ki kell érdemelnie azt a megtiszteltetést, hogy a lemezt is róla nevezték el. Sajnos ennek az elvárásnak nem tud a Commandments For The Molecular Age megfelelni… Az első két track után önismétlésnek tűnnek az itt használt eszközök, zenei fordulatok. Ami a lemez elején még frissítően új, üdítően más volt, azt itt már kényszeredett másolásnak tűnik.

Mindenképpen javítja az összképet az Opening The Bandwidth For The Cosmic Signal, ami talán a legkaotikusabb sáv mindközül. Zajokon úszó, tört ütemek között megbújó zongorahangokkal találkozhatunk, amiből újra és újra felemelkedik az alapmotívum. Ennek alapján mondhatnák, hogy ez sem hordoz magában több újdonságot az EP korábbi részeivel szemben, de mégis meg van a karaktere.

A gyűjtőknek, fanatikusoknak az Alfa Matrix piacra dobott egy 250 példányra limitált verziót is az EP-ből, melyre 4 track rádióra vágott, rövidebb verzióját pakolták.

Sokkal többet vártam, sokkal kevesebb kaptam az együttestől ezzel az EP-vel. Erőltetett avantgárd koncepció, kísérleti hangzás, gyenge tartalom!

ATWEMRS: 5

MEGJEGYZÉS: A recenzió eredetileg az LD50 portálon jelent meg!

Lost - Eltűntek 2.: Blind Vision

A Blind Vision egyszemélyes projekt mögött Andreas Froese áll/állt, aki a a frankfurti Technoclub rendszeres "vendége" volt a 80-as és 90-es években mint DJ. Mindösszesen 3 lemezt jelentetett meg Blind Vision-ként, de ez is elég volt, hogy bejárja a new beat - techno - EBM útvonalat.
Az 1989-es Bestialic Beat / Tanz Den Teufel 12"-es bakelit/vinyl egyértelműen sok new beat-es hatást visel magán.

A további kiadványok is a New Zone kiadó révén jelentek meg, így az 1990-es Don't Look At Me maxi is, ami a projekt legnagyobb sikerét is jelentette; mely egyben egy rövid, de egyértelmű kirándulás volt a populárisabb technoid hangzás felé. Ezen a lemezen jelent meg a D.D.F. című track is, melynek külön érdekessége, hogy Claus Larsen (Leaether Strip) szolgáltatta a vokált.



Az 1992-es Near Dark maxi már az EBM vizekre vezette a projekt képzeletbeli csónakját és nem is eredménytelenül. A címadó track a mai napig szégyenkezés nélkül vállalható!

Az utolsó "életjelek" egyike a Funker Vogt Tragic Hero című dalának remixe volt 1998-ban.
Érdemes meglátogatni a Blind Vision MySpace oldalát is (amíg van MySpace...), mert elérhető a Don't Look At Me 2003-es remixe, illetve Tanz den Teufel v2 - 2004 track is.
Azóta hosszú csend...

Agrezzior - Domination

Az Agrezzior egy újabb EBM "összeborulás" eredménye: Rob (Guerrilla), Johan Damm (Menticide, Dupont), Jesper Nilsson és Mika Rossi (mindketten Autodafeh) együttműködése keltette életre.
A Domination című album az Infacted Recordings gondozásában jelent meg 2010-ben és újra kirángatott "az EBM halott és már semmi sem menti meg" állapotomból.
Szerencsére időről-időre felbukkannak olyan lemezek, melyek teljes mértékben kielégítik az old-school EBM-re szomjazók igényeit, de nem elégszenek meg, nem ragadnak le a minden kreativitást nélkülöző Nitzer Ebb, DAF, Die Krupps stb. koppintással.
Nem állítom, hogy a Domination album motívumai között nem a megszokott EBM "építőkockák" találhatóak, mert minden kétséget kizáróan az alapok azok amit a nagy elődök hoztak létre.

A lemez első igazi dala - az Intro után - a Shout, mely lendületes 4/4 ütemével, a ritmust kiegésztő fémes "csapkodásával", a rekedtes vokállal vezeti fel az albumot. Nem a legérdekesebb, legjobb dal az albumról, de ezt meghallgatva sem fogjuk első mozdulatunkkal a lemezt kidobni az ablakon. 

A további dalok esetében is egyértelműen az "elektronikus testzene" a hívószó, de minden esetben van olyan részlet, összetevő (pl. dallam, érdekes effekt, sajátos vokál) ami meggátolja, hogy egy sablonos nagylemez legyen a Domination.
A legjobb példa erre, a Hardcore Generation, mely a már-már Grendel - Soilbleed-et idéző "amerikai kiképző őrmester" vokálrészlettel válik egyedivé.


Az album legjobb pillanatai - érdekes módon az Autodafeh-hez kötethetőek - egyrészt a Hammer of Combat dal (ahol nevesítve vannak, mint közreműködők), illetve az album végén bónuszként megtalálható Shout - Autodafeh Remix, melyek egyre inkább arra sarkalnak, hogy komolyabb ismerettséget kössek Jesper Nilsson és Mika Rossi projektjével.


A Domination album előjele annak, hogy a Spetsnaz megüresedő (?) helyére a Agrezzior is pályázik, így reménykedhetünk abban, hogy több - megfelelő minőségű - jelölt is lesz a minőségileg nem, de mennyiségileg nagyon is aktív, újraéledő old-school EBM trónjára!
ATWEMRS: 7

Linkek:

• Aggrezior (Myspace)
• Aggrezior (Discogs)

Az ATWEMRS (AlanTheWild's Electronic Music Rating System) skála működéséről, értelmezéséről itt lehet olvasni (katt).

Covenant koncert - 2011. február 19.

„Ilyen zenét csinálna a Kraftwerk, ha most kezdené!” gondoltam 1996-97 körül, amikor meghallgattam a Covenant Sequencer című albumát.

A Clas Nachmanson, Eskil Simonsson és Joakim Montelius alkotta trió egyértelműen a Kraftwerk, vagy például a Lassigue Bendthaus irányából közelített meg az alternatív elektronikus zenei színteret: kristálytiszta dallamok, steril hangulatba ágyazva, minimális vagy torzítás nélküli vokál.
1992-ben jelent meg első daluk – The Replicant - a Memento Materia válogatáslemezén, ami egyúttal a kiadóhoz történő csatlakozást is jelentette. A Dream Of A Cryotank és a Sequencer albumok a svéd kiadó gondozásában jelent meg.
Érdekességként megemlíthető, hogy a Sequencer album első nyomása után vették csak észre, hogy a lemezek hibásak, ezért került a boltokba, polcokra a Sequncer Beta című album is, mely „kárpótlásként” plusz dalként a Luminal-t is tartalmazza.

A trance, techno stílusjegyek úgy jelentek meg ekkor a dalaikban, hogy az még az elfogult EBM arcoknak – mint én – is elfogadható volt.
Elég meghallgatni mondjuk az Edge Of Dawn-t a bemutatkozó albumukról.

Az albumaikra jellemző, hogy szinte mindegyiken van könnyen emészthető „megasláger”, melyek nagyobb publicitást kaptak (mondjuk EP-ként, vagy kislemezként is kiadták őket), szélesebb réteghez jutottak el (Stalker, Theremin, Go Film, Dead Stars, Call The Ships To Port); miközben az albumok a legtöbb esetben kevésbé lettek sikeresek, pedig „érdekesebb”, változatosabb dalokat is tartalmaztak.

Az 1998-ban megjelent Europa albummal az USA-ba is „betörtek”, amit nagymértékben segített az, hogy innentől a Metropolis kiadó jelentette meg lemezeiket a tengerentúlon.
Az európai előretörést pedig az Off Beat „romjain” megalapított Dependent Records biztosította, amit egyébként pont Eskil Simonsson, Johan van Roy (Suicide Commando), Bryan Erickson (Velvet Acid Christ), Ronan Harris (VNV Nation) és Stefan Herwig (az Off Beat korábbi vezetője) hozott létre.
Az új kiadó nagy lendülete koncertturnét és koncertlemezt (Synergy: Live In Europe) jelentett, illetve még ugyanebben az évben – 2000 – jelent meg a United States Of Mind album, amit már – bár a Covenant rajongók minden bizonnyal tiltakozni fognak – a future-pop hullám meglovagolása (vagy éppen elindítása?) jellemez.

Eskil egyedi hangja, sajátos énekstílusa egyre nagyobb szerepet kap a következő albumokon (Northern Light, Skyshaper), ugyanakkor a kiadók közötti vándorlás a háttérben zajló üzleti folyamatok körüli problémákat jelzik.

A 2007-ben megjelenő In Transit koncertkiadványon a korábbi híreket is megerősítették, miszerint Clas Nachmanson azért nem tartott az együttessel a turnén, mert kilép az együttesből. A koncerturnén a Haujobb, Architect és sok más projekt „gazdája” Daniel Myer helyettesítette, később pedig azt is bejelentették, hogy Myer a Covenant teljes jogú tagjává lépett elő.
A csatlakozás visszhangja többségében pozitív volt, mindenki kíváncsian várta, várja; hogy a következő Covenant kiadványokon hogy függ működni az eddigi Covenant stílus és Myer stúdióvarázslatának ötvözete.

2010-ben a Necro Facitility-vel közösen „elkövetett” Lightbringer volt 4 év után az első új stúdiókiadvány, mely egyben a Modern Ruin album felvezetője is.

A Covenant kétségkívül azon kevés zenekar közé tartozik, melyek saját stílusjegyeit egyértelművé téve, megtartva; képesek voltak folyamatos fejlődést produkálni hosszú éveken keresztül. Hatásuk, jelentőségük a táncolhatóbb, könnyen befogadhatóbb elektronikus zenék dimenziójában elvitathatatlan.

A Black Head Agency szervezésében 2011. február 19-én a budapesti Szikra Cool Tour House színpadán személyesen is meggyőződhetünk, hogy Daniel Myer segítségével új lendületet kapott-e a Covenant!

Albumok:

• Dreams Of A Cryotank (1994)
• Sequencer (1996)
• Sequencer Beta (1996)
• Europa (1998)
• Synergy: Live In Europe (2000)
• United States Of Mind (2000)
• Northern Light (2002)
• Skyshaper (2006)
• In Transit (2007)

Hivatalos honlap: http://www.covenant.se/

Részletes diszkográfia: http://www.discogs.com/artist/Covenant