2011. márc. 29.

Industrial Booom! fesztivál - 1. nap (beszámoló)

Az Industrial Booom! fesztivál első napja színtisztán a belga invázió jegyében telt és tökéletes alkalom volt (lett volna) arra, hogy egy alternatív elektronikus zenében járatlan zenehallgatónak demonstrálni lehessen az Electronic Body Music stílus sokszínűségét. Minden együttestől azt kaptuk – stílusban, előadásmódban – ami várható volt:
  • tradicionális, de a mai old-school zenékhez viszonyítva színesebb, változatosabb – new beat-tel összekacsintó – EBM a Signal Aout 42-től,
  • az EBM sötétebb hangulatú, jellegében inkább minimalista, „zörejesebb” megközelítése a Vomito Negro-tól,
  • az A Split-Second jellemzően EBM „építőkövekkel” is operált, de náluk – mivel ők a stílus egyik óriásának tekinthetőek, – érthető módon a new beat, a technoidabb hangzás került előtérbe és persze a gitár,
  • Suicide Commando pedig jelen korszakában az EBM jelenre vetített megjelenési formájával foglalatoskodik mostanában, így a hellelectro, TBM, harsh electro, terror EBM jelenleg talán legnépszerűbb előadója lépett színpadra utoljára.
Szerencsére nem nekem kellett meghatároznom a 4 együttes fellépési sorrendjét (nehéz helyzetben lettem volna), így a szervezők/fellépők döntése/egyeztetése alapján a Signal Aout 42-re hárult a nap és egyben a fesztivál megnyitása.
Jacky Meurisse a koncertmenet összeállításakor egészséges arányban koncentrált az utolsó két albumra (Transformation és Vae Victis) valamint az örök klasszikusokra, így elhangzott a Dead Is Calling, Waterdome, Talk To Nonsense, Pleasure And Crime és természetesen a Pro Patria. Külön szerencse, hogy az újabb dalok jellegükben, alapjaikban megfelelnek a korábbi Signal Aout stílusnak, így a koncert egységes zenei be- és lehatárolása nem forgott veszélyben. Nekem még nagyon hiányzott a To Paint, ha azt még élőben hallhattam volna, akkor a koncert már a tökéletesség határát súrolta volna.
A Vomito Negro koncertjére jobban összeállt a közönség első néhány sora, így esély volt a csütörtöki nap első nagyobb „zúzdájára” is, amit Gin Devo vezetésével Samdevos és Peter Mastbooms (Borg) később elő is „idézett”. A Vomito Negro – saját, nem reprezentatív felmérésem alapján – olyan érdekes megítélés alá esik, hogy mindenki más és más 3-4 kedvencet sorol fel tőlük. Nekem szerencsém volt, mivel a Feel The Heat, Baby Needs Crack, Black Power, Stay Alive a kedvenceim közé tartoznak és ezek a koncerten is elhangzottak. A Vomito intenzívebb előadása részben Gin Devo agresszívabb vokáljának köszönhető (szemben Jacky Meurisse „szavalósabb” előadásmódjával), valamint annak, hogy sok dal esetében nagyon elborult elő effektekkel (lásd Doepfer Dark Energy) dúsították az amúgy is súlyos szintetizátor riffeket.
Az A Split-Second okozta talán a legnagyobb meglepetést, azzal hogy energikus, színpadi akciókban dúskáló, már-már punkos előadásával (lásd gitáros folyamatos bántalmazása…) bebizonyította, hogy a jó zene – és zenész – kortalan. A Rigor Mortis, Flesh, Firewalker, On Command vonulattal bemutatta, hogy miért is volt egy hihetetlenül izgalmas időszak a new beat és miért tartják az A Split-Second-ot az egyik legnagyobb new beat előadónak. Itt is volt sajnos egy kis hiányérzetem: a Parallax View hiánya kicsit elszomorított.
Az első napot – a várva várt – Suicide Commando fellépés zárta és a rajongóknak nem kellett csalódniuk: igazi „slágerparádé” várt ránk. Az elmúlt időszak szinte összes fontosabb dala elhangzott: Hellraiser, Cause Of Death: Suicide, Love Breeds Suicide, Dein Herz, Meine Gier, Die Motherfucker Die stb. Az apróságokban, külsőségekben is látszott, hogy jelenleg ez a projekt a legnépszerűbb a 4 fellépőből, pl. a háttérvetítések sokkal profibbak voltak. Nekem még mindig furcsa, hogy az elektronikus zenét játszó bandák élő dobossal egészülnek ki koncerten: elfogadom hogy ettől dinamikusabb a hangzás, de saját véleményem az, hogy a látvány, a „telítettebb” színpadkép is szerepet játszik ebben a döntésben. A Suicide Commando zenei témaválasztása mostanság a vér, kínzás, halál kulcsfogalmak metszetében mozog, így a kapcsolódó látványelemek is ehhez idomultak. A koncert után beszélgettem néhány ismerőssel és volt aki azt mondta, hogy ez már kicsit (nagyon?) sablonos, egysíkú imázs. Egyet kell ezzel értenem, még akkor is, ha Johan Van Roy több interjúban is jelezte az elmúlt években, hogy az utolsó albumok szándékosan foglalkoznak a sorozatgyilkosok tetteivel.

Az első nap érdekes színfoltja volt egy Írországból (!) érkezett apuka, aki 8-10 éves lány- és fiúgyermekével érkezett az eseményre. Az apuka a Signal Aout 42 feltétlen híve és mindent elkövet annak érdekében, hogy kedvence minden fellépésén ott legyen!
A fesztivál első napja érdekes kivonatot adott, áttekintést nyújtott a tágabban értelmezett Electronic Body Music stílusról, a belga zenei színtér egykor és jelenleg is meghatározó együtteseinek segítségével!