2013. febr. 6.

Leæther Strip - Serenade For The Dead II

2013. március 23-án jelenik meg a legendásnak tekinthető Serenade For The Dead lemez második része. A Leæther Strip 1994-ben megjelenő instrumentális, dark ambient albuma különleges helyet foglal el a projekt (és a dán "mester" zenéjét kedvelők) életében.
Az Emmo.biz kiadó két formátumban is megjelenteti az új albumot. Az 55 példányra limitált, fa dobozban kiadott verziója mellett - mely 25 perc alatt az előrendelés során el is fogyott -, 500 számozott példányban, digipak csomagolásban is megjelenik.
Claus Larsen új piaci stratégiájának megfelelően az albumot letölthető, digitális formátumban is meg lehet rendelni, közvetlenül az együttes Bandcamp oldalán.
Hogy mire számíthatunk?
Egyrészt a korábban már publikálásra került Qaanaaq címre hallgató dal, első verziója (a hírek szerint albumra más verzió kerül) adhat némi támpontot.

Lassan építkező, felépülő struktúra. Sötét, fenyegető dallamok, csendes, mégis szorongó hangulatot árasztó ambient.
Az előbb már említett hivatalos Bandcamp oldalon egy másik dal - Minion On A Tightrope - is meghallgatható és letölthető (!).
Ez egy kaotikusabb kompozíció, több zörejjel, aztán "középtájon" az első Serenade For The Dead albumhoz hasonló zongorafutammal.

Egy nemrég készített interjú szerint, amíg az első rész esetében alapvetően a horror filmek jelentették az elsődleges hatást, addig az új lemeznél John Carpenter filmzenéi okolhatóak az inspirációért.
Akiknek esetleg hiányzik a "régi" Delerium, annak mindenképpen ajánlott a Serenade For The Dead II beszerzése!

2013. febr. 3.

V.e.N. - Last Seconds

Az Electro Arc kiadó jóvoltából újabb magyar, alternatív projekt jelenik meg hivatalos kiadvánnyal. Ezúttal Frank Balázs projektje a V.e.N., mely több demó, illetve válogatás albumon történő részvétel és klubfellépés után kap lehetőséget arra, hogy megmutassa: van minőségi alternatív elektronika hazánkban!
A címadó dal - Last Seconds - minden verziója saját karakterrel bír, de úgy hogy nincs arra törekvés, hogy az eredetitől teljesen eltérő, radikálisan új hangzású, hatású legyen az adott remix, amit jelen kiadvány esetében én kifejezetten előnyös tulajdonságként éltem meg. A First Version minimal EBM jelleggel bír, a nyers, torzított vokál megfelelően agresszív hangulatot ad a dalnak. A 2013 Edit szellemében hű marad az első verzióhoz, de frissebb, feszesebb, korszerűbbnek ható kompozíció (érdekes lenne tudni, hogy az első verzió a 2013-as újragondolás között mennyi idő telt el...). A Cyberpsiichosis (Zotán B. Aenigma) által jegyezett EBM Version nevének megfelelően, valóban megfelelően ötvözi a minimalista testzene és az újabb, sötétebb electro jellemzőit, stílusjegyeit. Talán az Industry Mix leginkább az verzió, amely a legjobban igyekszik az aggrotech, hellelectro felé terelni a hangzást.
Szeretném kiemelni, hogy a "B-oldalas" szám - Half Dead Life - még így demo állapotban is teljes értékű, nem töltelék dal. Lendületes bevezetés után egy táncra-perdítő, szinti-riffekkel gazdagított, tényleg jó instrumentális darabbal leszünk gazdagabbak.
Azoknak ajánlom ezt az EP-t akik a sablonos aggrotech, hellelectro csömörtől menekülve, egyedibb hangzást keresnek. A korai Grendel és Hocico, illetve Dunkelwerk, Siva Six, Skyla Vertex talán ezek lehetnek a referenciapontok, de még azoknak a őskövületek is, akik mondjuk a Vomito Negro-t kedvelik, nekik is ajánlott az EP!
(V.e.N.) Last Seconds EP [Snippets) by electro-arc

Az album felvételében, munkálataiban Gazdag István (First Aid 4 Souls) is részt vett, így biztosítva további professzionalizmust a végeredményhez.

Ez a maxi (EP) tökéletesen betölti szerepét: a címadó dal  a hamarosan (2013 tavaszán) érkező albumot harangozza be és ezen feladatát kiválóan teljesíti. Én legalábbis kíváncsian várom a nagylemezt!
ATWEMRS: 7

További linkek:
  • A Machinemusic portálon megjelent ajánló.
  • V.e.N. Facebook oldal