2018. jan. 21.

First Aid 4 Souls - Dark Tunnel

Ismerős, egyszerű alapanyagokból is lehet kiemelkedő minőségű ételt főzni – csak érteni kell hozzá. Ez volt az egyik gondolatom, amikor a First Aid 4 Souls aktuális albumát hallgattam végig, immár sokadszor.
Az egész nagylemezre igaz, hogy folyamatosan azt a kellemes érzést kelti a hallgatóban, hogy elemeit tekintve ismerős dologgal áll szemben. Ennek ellenére kijelenthető, hogy saját karakterrel rendelkező dalokat eredményezett a megszokottnak tekinthető összetevők felhasználása.
Lehet, hogy Gazdag István a nosztalgiára is rájátszik, kihasználja azt, hogy jobban kedveljük az ismerős építőköveket, motívumokat, amikor valami új alkotást nézünk, látunk, figyelünk, hallgatunk? Nem tudom, mindenesetre többször elkapott a „Pecsa kistermes” érzés miközben az albumot hallgattam!
A jól behatárolható stíluselemek ellenére vagy éppen ennek köszönhetően a Dark Tunnel egyszerre változatos és koherens.
A változatos hangulati elemek megjelenését a vokál (Mortum) is támogatja. Bár sok együttes, projekt kezd, kezdett el tiszta énekhangot alkalmazni, én még mindig kedvelem azt, amikor az énekhang, illetve annak torzítása, manipulálása révén a zene újabb – aktív – réteget kap.
Ezen az albumon is van hozzáadott értéke a vokálnak, ami ráadásul a változatos „kezelések” után más és más hangulatot, jelleget ad az adott dalnak: a düh, kétségbeesés, agresszió, félelem, szomorúság. Ez mind-mind megjelenik az érzelmi spektrumon.


A címadó Dark Tunnel hozza talán leginkább a tengerentúli electro-industrial etalont: lüktető elektronika, pulzáló hangok, menetelős ritmus és a mindezt körbevevő effektek, zörejek tökéletes cyberpunk hatást eredményeznek.
A Nothing Keeps My Mind Clear-t és az Inside There Is No God dalokat is lehetne talán ide sorolni, de inkább ezeknál az IDM és némi ambient kúszik be a hallójáratainkba.
A Back To Dust, A Place To Rest és a gregorián (?) kórussal és húzós gitárral operáló Dead Life To The Sons Of Men pedig inkább már a kontinentális dark és crossover electro hagyományait követi.
A viszonylag lágyabb tételek sem töltelékek az albumon! Sőt! A Sleeping In Death egyértelműen a kedvencem! A korábban már általam kiemelt torzított vokál hozzáadott értéke itt mérhető le a legjobban. Az újra és újra erőre kapó dallam, az alapmotívum napokra megragadt a fülemben, fejemben! Mestermű! A Let The Man Just Born sem a gyors, agresszív részét képzi albumnak. Meglepő lehet, de én – mint kényszeres címkéző – simán rárakom a (dark) szinti-pop jelzőt erre a dalra.
Alig több mint 40 perc a teljes időtartama az albumnak, így nekem nagyon hiányzik 2-3 remix, bónusz dal a „végéről”! Nagyon érdekes lett volna meghallgatni néhány dalt, más irányból megközelítve.
ATWEMRS: 8